A mai fogászati kezelések között meghatározó szerepe van az esztétikai fogászatnak. Nem mindegy, hogyan mosolygunk a másik emberre, már gyermekkorban is. Az egészséges szájhigiéniához hozzátartozik a fogak és az állcsont helyes elhelyezkedése. Ezért fontos elkezdeni a fogszabályozást, akár már 7-8 éves kortól.
Az újszülöttek többsége már korán elkezdi az ujját szopni, vagy cumizni. Sőt, ultrahangfelvételen látták, hogy már a magzat is szopja néha az ujjacskáját! Az ujjszopás módja, intenzitása, időtartama - különösen, ha ez napi 6 órát meghalad - nagymértékben befolyásolják az arc, a fogak, és a fogív formájának alakulását!
Milyen fogászati eltéréseket okozhat?
- Szerencsés esetben a fogívek, az állcsontok egymáshoz való viszonya harmonikus, és "csak" fogtorlódás alakul ki a gyermeknél. A kezelése egyszerűen megoldható tágítócsavaros fogszabályozó készülékkel.
- Kifejezetten nagy frontlépcső a felső és az alsó fogív között (a már említett pókharapás), amire jellemző a felső frontfogak előre dőlése, esetenként rések lehetnek köztük, míg az alsóknál torlódottan állnak a maradó fogak. Előfordul, hogy az ajkak sem érnek össze, csak akkor, ha a gyermek odafigyelve, izommunkát kifejtve tudja zárni az ajkait.
- Nyitott harapás: ez azt jelenti, hogy a gyermek, ha összezárja a fogait, akkor is rés marad az alsó és a felső fogív között a frontrégióban.
- Keresztharapás az oldalsó fogaknál: amikor a gyermek fölfelé nyomja az ujját, és úgynevezett gótikus szájpadlás alakul ki. Úgy tudod elképzelni, mint amikor egy nagy selyemkendőt kiterítünk, középen megemeljük, a kendő kisebb kerületet foglal el. Így lesz a felső fogív is kisebb. Az a jó, amikor a felső fogív szélesebb az alsónál. Tehát ezen az eltérésen is segíteni kell fogszabályozó készülékkel, hiszen a felső állcsont növekedését akadályozzák a keresztben álló fogak. Ez az arc fejlődésében is észrevehetővé válik! Különösen szembeötlő, ha a keresztharapás féloldali, s az arcocskája deformálódhat.
Ugyanígy mielőbbi gyermekfogászati kezelést igényel a frontfogaknál előforduló keresztharapás, a köznyelv "bulldogharapásnak" hívja. A profilon látszik az előreugró áll. Az, hogy ezt az alsó állcsont fokozott növekedése okozza, vagy a felső állcsont növekedésbeli elmaradása, szakorvos tudja megállapítani tele - azaz oldalirányú - röntgenfelvétel kiértékelésével.
Néha már egészen pici gyerekeknél észrevehető az, hogy az alsó állcsont "előreugrik", előrefelé növekszik. Feltétlenül el kell vinned szakorvoshoz a gyermeked, mindenképpen megfigyelést igényel, nem romlik-e az állapota, vagy kezdeni kell a kezelést.
Fogszabályozás
Mikor kezdődhet a fogszabályozás? Kivehető készülékkel befolyásolható az állcsontok növekedése (pókharapás, bulldogharapás, stb.), helyet lehet teremteni a szűk fogívben.
Amikor már minden maradó fog előbújt, akkor szabályozhatóak a fogak rögzített (ragasztott) készülékkel.
Korábban az volt az általános vélemény, hogy csak akkor szabad elkezdeni a fogszabályozást, amikor a fogváltás befejeződött. Erre egyértelműen azt javaslom: nem, bizonyos eltéréseket már előre lát a szakorvos, amit időben el kell kezdeni kezelni!
Nem véletlenül - némely angolszász szakirodalom - a fogszabályozást állcsont-ortopédiának hívja. A fogazati eltéréseken túl a gyermek növekedésének befejezéséig a kivehető fogszabályozó készülékkel az állcsontok növekedését, azok egymáshoz való viszonyát, nagyságát befolyásolhatjuk. Például egy pókharapásos gyermeknél, akinek nagyon előreállnak a felső metszőfogak, visszatartjuk a felső fogívet abban, hogy továbbra is előre helyeződjék, és serkentjük az alsó állcsontot a növekedésben.
Mi szükséges ahhoz, hogy a gyermek állcsontjai, a két fogív harmonikusan fejlődjék?
A kisgyermekkori fogszabályzásról
Legfontosabb az anyamellről táplálás! Minden más előnyét ismerik a kedves anyukák. A fogazat szempontjából sem elhanyagolható az, hogy a szopás serkenti az állcsontokat a növekedésben. Ahhoz, hogy a tej jöjjön, komoly erőt kell kifejteni: a nyelvet a felső fogívhez szorítva tudja a tejet szívni a kisbaba, miközben az alsó állcsontot is előre kell helyezni, és az alsó ajkat szorítani a felső ajakhoz. Azonban 1 éves kor után fogmosás nélkül az anyatej károsíthatja a tejfogakat, a benne levő cukor miatt!
Az öröklött tulajdonságokat magunkkal hordozzuk. Közülük néhány az európai népességre nagyobb arányban jellemző, ilyen például a már említett "pókharapás".
Bizonyos fogászati eltéréseket rossz szokások okoznak: ujjszopás, nyelési rendellenességek, izmok-, Izomcsoportok túl,- vagy alulműködése.
Egy gyermeket, óvodást, ill. többségében kisiskolást még nehéz motiválni, nem lehet megértetni vele, miért szükséges a kényelmetlen készüléket használni. Komoly feladat a szülő számára is megküzdeni a kicsik ellenállásával. Emiatt gyakran előfordult nálam, a rendelőben, hogy húztuk az időt, és akkor kapott a gyerek kivehető fogszabályzó készüléket, amikor már nagyobbacska lett, és el lehetett magyarázni, miért kellene minél többet hordani.
Sajnos a kezeletlen eseteknél az állcsontok és a fogak eltérése odáig romolhat, hogy jobbik esetben két felső négyes fogat [természetesen mérlegeljük, van-e más rossz fog], vagy mind a négy négyes fogat ki kell húzni, illetve rosszabbik esetben a növekedés befejezése után az egyik, vagy mindkét állcsont műtéti korrekciójára kerül sor. Sok esetben ezeket a kellemetlen beavatkozásokat lehet megelőzni az időben elkezdett, lelkiismeretesen hordott kivehető fogszabályozó készülékekkel.
A gyerekekörömére lehetszínt,és matricátválasztani, kinek milyen legyen a fogszabályozója.
Mi a logopédus szerepe a fogszabályozásban?
Fontos feladat hárul a logopédusokra is. Az állcsontok harmonikus növekedéséhez szükséges az ajak-, az arc-, és a nyelv- izomzat működésének egyensúlya, a helyes nyelés. És itt nem a hangképzési problémákra gondolok. Sokszor okoz nekünk, fogszabályozóknak gondot az, amikor a gyerek jár az óvodai logopédushoz, de a funkciós problémákat nem kezelik.
A már említett nyelv,- és ajaktartás, ami az anyamellről tápláláshoz velünk született ösztön, a kisbaba 3 éves koráig természetes. A darabos étel rágásával - a rágás szintén nagyon-nagyon fontos az állcsontok harmonikus fejlődéséhez- lassan átszokik a kisgyermek a felnőttes nyelésre. Ha ez magától nem következik be, akkor kérjük logopédus segítségét, egyszerű gyakorlással korrigálható a nyelv helyes tartása. Azaz most már nyeléskor ne a frontfogakhoz támassza a nyelvét a gyermek, hanem a szájpadláshoz. Némely kisgyermek az alsó ajkát szorítja [ezt hívjuk ajakszorításos nyelésnek]. Ezzel az alsó frontfogakat löki hátra, és akadályozza az állcsontot is a növekedésben. Ugyanez annál a rossz szokásnál is megfigyelhető, amikor a gyermek az ajkát szorítja, vagy harapdálja, különösen, ha stressz éri. Némely kisgyermek az ujjszopás helyett a nyelvével játszik, anélkül, hogy bárki észrevenné. Mi, szakorvosok látjuk meg, hogy a fogak valamilyen erő hatására rendezetlenek. Ilyenkor a fogszabályozó, és a logopédiai gyakorlás együttesen hoznak eredményt.
Ha szeretnél többet megtudni a Fogtündér Gyermekfogászati kezelésekről, vagy szeretnél jelentkezni a fogkezelésekre, akkor a következő számok valamelyikét hívd:
Madách Dentál Fogászati Központ Budapest:
06-1-267-1600
06-1-267-1601
06-1-266-6057
Rózsakert Dentál Fogászati Központ Budapest:
06-1-200-0734
Hozzászólások...
ÁR?
Sajnos, nem találtam árlistát, szeretném megtudni, hogy a kezelések mennyibe kerülnek.
Sajnos e-mailben nem lehet konkrét árajánlatot adni a fogszabályozási kezelésekkel kapcsolatban. Szakorvosaink a személyesen folytatott konzultáció során tudják megállapítani az eltérés nehézségi fokát, azt milyen készülékkel, milyen hosszú kezelési időtartammal tudják szabályozni.
Hamarosan egy összefoglalót felteszünk a honlapra, amivel átfogó tájékoztatót kapnak a kedves Érdeklődők.
Kislányom 3 éves 9 hónapos. Az óvodai logopédus vette észre, hogy az alsó állkapcsa előrébb áll, mint a felső.
Azt szeretném kérdezni, hogy egy milyen módszerrel lehet orvosolni, és előreláthatólag mennyi időt vesz igénybe, fájdalommal jár-e?
Azért vagyok ilyen aggodalmas, mert a gyereknek egy orvosság beadása is hosszadalmas folyamat. Ha a gyerekorvos spatulával nézi meg a torkát, egyből öklendezni kezd.
A kislányom 9 éves, és az alsó fogsorán néhány fog nagyon sárga, annak ellenére hogy napi háromszor mossa. Lehet-e ezzel valamilyen fogfehérítési eljárást kezdeni ebben fiatal korban? Ha igen akkor ezt önök is elvállalják?
Kedves Anyuka! (válasz a: 2 éves kisleány első 4 foga tárgyú levélre)
Sajnálattal olvastam a levelet, es en is tehetetlenséget éreztem a leírtak alapján. Aztán a végén találtam meg az okot: a 2 eves gyermek meg mindig szopik!
Ne haragudjon meg rám az őszinteségért, sok anyuka nagyon megbotránkozott rajtam, amikor elmagyaráztam, hogy 2 eves korban mar nincs szükség a szoptatásra! Az anyatej összetétele változik, a baba 10 hónapos kora után mar csak édes folyadék, nincs is rá szükség, hiszen addigra a kicsi immunrendszere kifejlődik, es ilyentájt kellene elkezdeni mar elválasztani. Minél később, annál nehezebb.
A tejecskével a felső frontfogak érintkeznek először. Ráadásul az anyamellen elalvó gyerekek fogmosás nélkül alusszák át az éjszakát. A szájukban levő tejben remekül szaporodnak a fogszuvasodást okozó baktériumok.
A folyadékra is a szoptatás miatt nincs szüksége a lányának. A gyermekorvosok szerint a szopós gyerekek vashiányosak, mivel az anyatej elveszi az étvágyukat. Gyermek-pszichológus véleményét is kikértem, ö is azt támasztotta alá, hogy a babákat 12 hónapos kor előtt az ö lelki fejlődésük érdekében jobb leszoktatni, es engedni, hogy tovább fejlődjenek a kisgyermekkorba.
Szakmailag ezekkel a fogakkal - ha mar a kiváltó ok megszűnt, azaz a szoptatás - valóban a fogmosás a legfontosabb teendő. Figyelni kell, hogy a foggyökérnél nincs-e duzzanat, mert az a fog elhalására, gennyesedésre utal, es meg kell nyitni a fogat. A tömést nem tartanak meg, tapasztalatom szerint az ilyen fogacskák zománcállománya teljesen felpuhult, nem tartanak meg a legjobb tömőanyagot sem.
Gyakorló anyuka vagyok, tudom, milyen nehezen éltük meg a lányommal, amikor 10-11 hónaposan - nemzetközi szaktekintély gyermekorvos tanácsára - elválasztottam, holott volt mit "ennie". Amióta anya vagyok, mindig azt vallom, amit mar lehet, hogy korábbi levelemben olvashatott a www.fogtunder.com honlapunkon, hogy szülőként a legheroikusabb feladat a gyermeket nem csak felnőni hagyni, hanem abban segíteni. Ennek egyik legnehezebb lépése: az elválasztás. Babának-mamának egyaránt.
Bízzunk abban, hogy a kislányánál nem okoznak panaszt a beteg fogacskák, es az esztétikáját leszámítva fájdalommentesen eljut azok váltásáig.
Üdvözlettel:
Dr. Molnár Györgyi Kedves Anyuka! (válasz a: 2 éves kisleány első 4 foga tárgyú levélre)
Sajnálattal olvastam a levelet, es en is tehetetlenséget éreztem a leírtak alapján. Aztán a végén találtam meg az okot: a 2 eves gyermek meg mindig szopik!
Ne haragudjon meg rám az őszinteségért, sok anyuka nagyon megbotránkozott rajtam, amikor elmagyaráztam, hogy 2 eves korban mar nincs szükség a szoptatásra! Az anyatej összetétele változik, a baba 10 hónapos kora után mar csak édes folyadék, nincs is rá szükség, hiszen addigra a kicsi immunrendszere kifejlődik, es ilyentájt kellene elkezdeni mar elválasztani. Minél később, annál nehezebb.
A tejecskével a felső frontfogak érintkeznek először. Ráadásul az anyamellen elalvó gyerekek fogmosás nélkül alusszák át az éjszakát. A szájukban levő tejben remekül szaporodnak a fogszuvasodást okozó baktériumok.
A folyadékra is a szoptatás miatt nincs szüksége a lányának. A gyermekorvosok szerint a szopós gyerekek vashiányosak, mivel az anyatej elveszi az étvágyukat. Gyermek-pszichológus véleményét is kikértem, ö is azt támasztotta alá, hogy a babákat 12 hónapos kor előtt az ö lelki fejlődésük érdekében jobb leszoktatni, es engedni, hogy tovább fejlődjenek a kisgyermekkorba.
Szakmailag ezekkel a fogakkal - ha mar a kiváltó ok megszűnt, azaz a szoptatás - valóban a fogmosás a legfontosabb teendő. Figyelni kell, hogy a foggyökérnél nincs-e duzzanat, mert az a fog elhalására, gennyesedésre utal, es meg kell nyitni a fogat. A tömést nem tartanak meg, tapasztalatom szerint az ilyen fogacskák zománcállománya teljesen felpuhult, nem tartanak meg a legjobb tömőanyagot sem.
Gyakorló anyuka vagyok, tudom, milyen nehezen éltük meg a lányommal, amikor 10-11 hónaposan - nemzetközi szaktekintély gyermekorvos tanácsára - elválasztottam, holott volt mit "ennie". Amióta anya vagyok, mindig azt vallom, amit mar lehet, hogy korábbi levelemben olvashatott a www.fogtunder.com honlapunkon, hogy szülőként a legheroikusabb feladat a gyermeket nem csak felnőni hagyni, hanem abban segíteni. Ennek egyik legnehezebb lépése: az elválasztás. Babának-mamának egyaránt.
Bízzunk abban, hogy a kislányánál nem okoznak panaszt a beteg fogacskák, es az esztétikáját leszámítva fájdalommentesen eljut azok váltásáig.
Üdvözlettel:
Dr. Molnár Györgyi Jó napot kívánok!
2 éves a kislányom.Az első 4 fogával van a gond.A doktornőnk azt mondta,hogy fluorhiányosak,ezért az ínyhez közel,olyan rozsdás színűek voltak,egy vékony csíkban.Tenne azt mondta nem lehet semmit,mert ez már egy kinőtt fog .Most ott tartunk,hogy a jobb 2-es már félig letört,a többi fog,annál a csíknál már vékonyodik.Máshol azt mondták,hogy más nincs,csak fogmosás és fogmosás.Mindkét helyen megkérdezték azt is,hogy nem-e voltam-e beteg a terhességem alatt,mert az a csík ,abból adódhat,hogy betegség miatt nem tudott a fogcsíra fejlődni.Lányom még most is szopik,nem ivott édes löttyöt,nincs édesség,későn is kezdett enni,és mégis csúnyák a fogai.Keveset iszik,ami nem jó,de nem erőszakolhatom meg,mindig elérhető helyen van a víz,csak innia kéne.A leterött foga barnás színű.Tehetek én még valamit?Nagyon sokára lesz még a fogváltás,nem szeretném,ha fájna a elől a foga,vagy a a fog csonkjával kellene ennie.OLyan szép kislány!Szörnyen rosszul érzem magam miatta,de úgy érzem tehetetlen vagyok.
Tud segíteni?Kedves Dr-nő!
Hét hónapos kisfiamnak már 6 foga van, két napja nyugtalan, keveset eszik, inkább csak szopizik. Ma este vettem észre hogy felső jobb oldalon hátul kis dudor van. Nem túl korai a rágófogak érkezése? Összefüggésban lehet azzal, hogy nagy (10 kg), baba? Kedves Judit! (válasz: Kislányom 10 és fél hónapos, a 2 alsó metszőfoga 6 és fél hónapos korában kibújt.)
A fogacskk sokszor vratnak magukra, nem lehet mit tenni az előtörésük siettetése érdekében.
Türelem, és jó babzst!
Dr. Molnr Györgyi
Kedves Anyuka! (válasz: Kisfiam 27 hónapos. Áttörte az ínyét a 19. tejfoga, a 20. még nem.)
A leírtak alapjn elég nehéz megllapitani, mi okozhatta a kisfiúnl a fjdalmat. Beleértve azt is, hogy a kis 27 hónaposak nem mindig tudjk a fjdalmat pontosan lokalizlni.
Az elképzelhető, hogy a maradó 6-os fognl mr dudorodik az íny, és esetleg egy keményebb falat rgsnl fjdalmat okoz.
A korai fogzst így nem merem kijelenteni, ltnom kellene a kisfiát.
Üdvözlettel:
Dr. Molnr Györgyi
Kedves Gabriella! (válasz: 13 hónapos kisfiamnak már 8 foga van elég korán, 8 hónaposan kezdtek neki kibújni)
Lehet lepedék, de az is lehet, hogy a fogacskk fejlődése közben érte valami a fogcsirt, ezt okozhatta antibiotikum is, és az ltszik a fogon. Próblja a körmével megnézni, sima-e a fog felszine, ha nem, akkor kell gondolkodnunk a tovbbi teendön. Lehet, fogkefével el is tűnik a fehér folt.
Vrom a vlaszt!
Üdvözlettel:
Dr. Molnr Györgyi Kedves Anyuka!(válasz: kislányom augusztus 9-én lesz 7 hónapos levélre)
Mi a félelem oka? A babk fogai vltozo időpontban bújnak elö. Az én lnyomnak 6 hónapos korra mr az összes tejmetszöfoga előbujt.
Mit, melyik fogat érti laptfogon?
Üdvözlettel:
Dr. Molnr Györgyi Kedves Anyuka! (levél a 13 hónapos kisfiú Édesanyjának
Nem lehet a leírtak alapjn semmit diagnosztizlni, mit jelent az, hogy teljesen elromlottak a fogai. A kivltó okokról is elgondolkodunk egy beszélgetés sorn a szülőkkel. Igy a tovbbiakrol sem tudok nyilatkozni, mit lehet tenni.
Üdvözlettel:
Dr. Molnr Györgyi TiszteltDoktornő!Kisfiam 13 hónapos,már 7 foga van.Tegnap vettem észre a felső fogin az ínynél fehér foltokat,3 fogán is.Cumisüvegből csak vizet iszik,más innivalót nem adok neki és még szopizik.Édesség csak a TúróRudi,ritkán kap egy kevés sütit,csak az íze miatt. Szuvasodhat a foga,ennyi idősen?Mit tud vele csinálni a fogorvos?Önök vállalják ilyen picik kezelését?Köszönettel:Kissné Gabriella